B. E., female, on the deportation of Jews from Nagyvárad to Auschwitz-Birkenau in 1944 and her slave labour in other Nazi concentration camps

Metadata

Testimony of the 31-year-old B.E. on ghettoization in Nagyvárad/Oradea in 1944, her attempts to escape, looting and torture committed by the Hungarian gendarmerie, her deportation to and experiences in Auschwitz, slave labor in Riga and Magdeburg, and liberation near Nedlitz.

zoom_in
3

Document Text

  1. English
  2. Hungarian

insert_drive_file
Text from page1
The person in question has given us the following information: About 25,000-30,000 Jews lived in Nagyvárad; tradesmen, physicians, lawyers, craftsmen etc. Most of them were wealthy people. My husband was a cabinetmaker, he earned a very good living. Furniture worth 30,000 pengős according to the contemporary value of the money was stored in his warehouse at the time of our deportation. Our own flat and its furniture is worth around 100,000 pengős. According to the general decrees people began to be moved into ghettos from 5th April on. A part of the city, about 25 streets, was marked out to make a ghetto and the gendarmes took us there on trucks. We could take with us whatever we wanted. We were not allowed to walk in the ghetto. About 12-15 people lived in one room and we slept on the ground in a very small place. A communal kitchen provided food for us. Some of us worked at the communal kitchen, the others did not work at all. They were guarded by gendarmes. They were told that they would work in fields in Hungary and that they should not be afraid, since they would not be taken to Germany. Many people tried to escape through the drain, and a number of them managed. A large number of people committed suicide in the ghetto: Dr René Gal, Mrs Simon Klein and Dr Polacsek, together with his whole family. A large number of people died in the ghetto otherwise too, there were 10-12 funerals every day. The wealthier Jews were accommodated in the brewery. They were beaten all the time; the guards used a variety of torments to force them to confess where they had hidden their valuables. My sister-in-law was beaten so much that she could not walk, because her soles were hit. They conducted electric currents into the women’s wombs. A feather dealer called Notzen, who was extremely rich, was tortured so much that they took him back from the brewery on a stretcher. These torments were executed by people from Budapest, who were dressed like civilians.
insert_drive_file
Text from page2
Once there was a looting in the ghetto when the gendarmes took away every valuable, watches and food from us. We were allowed to take only one knapsack with us in the cattle car and they said if they find money on somebody, they would shoot down 10 Jews for it. They put 80 people in a cattle car, a small jug of water and a bucket to serve as a toilet. We arrived in Auschwitz on 5th July, after 5 days of travelling. They gave us water on the way in Debrecen and Kassa, but we could not get off. In Kassa, Hungarian gendarmes searched the cattle cars and they took away everything we still had: money, clothes, blankets, shoes, etc. SS soldiers took over in Kassa and one of them addressed a speech to us saying that we should not be afraid, because we would work and he who works would receive food. Our arrival in Auschwitz was horrible. We arrived in the evening in heavy rain and we had to leave the cattle car very quickly. They told us to leave our baggage there, they would take it after us. They selected us immediately. They bathed us in hot water and put a single ragged dress on us, then they chased us in an enormous toilet building where we were terribly cold after the hot bath, standing on cold stone ground in a single dress at night. A large number of us were crammed there and we were terribly tired, we could not even sit down. Many people died there that night. On the next day they made us line up for roll call, they put our names down and put together a transport. On the third day they sent us to Riga. From there they took 500 of us to a village called Urbe, where we cut down a forest and built a railway. For us women, the work was terribly hard. I had to carry beams, so heavy that my neck became twice thicker and it will have to be operated on. We lived in a camp in Urbe, 14 of us slept in a tent on the bare ground. We picked moss in the forest; that was our pillow. Our provisions consisted of some souponce a day and half a loaf of bread, later only one quarter of a loaf. Very few people survived the hard work. In the beginning of September they took me with a transport to Magdeburg. There I worked 12 hours a day in an ammunition factory. I worked one day at daytime, on the other day at night. The work was not hard, only the workday was very long and the night shift was especially difficult to endure. They did not harm us, moreover, the civilian overseers sometimes gave extra food to a woman. However, I had already been so weakened by then that sometimes I could hardly walk. That was caused by the prior events and the overwork. When the American were coming closer to Magdeburg, soldiers from the Wehrmacht took us to a village called Nedlitz. We had to leave everything there and we had to march very fast. They put down the whole camp on a square. Later we learned that square was an airport and there was an air raid that night, on account of which about 4,000 peopledied. The Wehrmacht soldiers had escaped from us before the air raid and those who survived met the American troops already on the next day.
insert_drive_file
Text from page3
One of my most terrible experiences was in Auschwitz. A woman of about 50 did not want to leave herdaughter at the selection. Then an SS woman began to hit her. The woman was already quite beside herself and she hit the SS woman back. Then the SS woman took a dog whip and looped it around the woman’s neck and she dragged her like that along the whole long way. The woman’s screaming was horrible and unforgettable. When she was barely alive, two other SS soldiers shot at her. The corpse was left before us all the time, so that we learn from the case, because that is what happens to those who contradict them. The suffering of an acquaintance of mine, a young girl, was also terrible; they took her insulin away in Auschwitz, so she died there, in Auschwitz.

insert_drive_file
Text from page1

Fent nevezett előadja a következőket:

Nagyvárad on kb. 25-30000 zsidó lakott, kereskedők, sok orvos,ügyvéd, iparos, stb. nagyrészt jómódú emberek. Férjem műbútorasztalos volt, nagyon szépen keresett, raktárában a deportálás idején, akkori érték szerint 30000 pengő értékű bútor volt. Saját lakásunk és berendezésünk 100.000 pengő értéket tehet ki. Az általános rendelkezések szerint április 5-én kezdődött a gettóba költöztetés. A város egy részét, kb. 25 utcát jelöltek gettónak és kocsikon, csendőrök vittek oda bennünket. Mindent, amit akartunk magunkkal vihettünk a gettóba. Benn a gettóban nem volt szabad járkálnunk. Egy szobában kb. 12-15 személy lakott, a földön aludtunk, nagyon szűk helyen. Népkonyha élelmezett bennünket. Néhányan dolgoztak a népkonyhán, de a többiek nem dolgoztak semmit. Csendőrök vigyáztak rájuk. Azt mondták nekik, hogy Magyarországon fognak mezei munkát végezni, ne féljenek, nem viszik őket Németországba. Sokan próbálkoztak szökéssel a szennycsatornán át és soknak sikerült is. A gettó ban nagyon sokanöngyilkosok lettek: Dr. Gal René, Klein Simonné, Dr. Pollacsek egész családjával. Egyébként is nagyon sokan meghaltak a gettó ban 10-12 temetés volt naponta. A módosabb zsidókat a sörgyárban helyezték el, és ütötték-verték őket. Válogatott kínzásokkal akarták kiszedni belőlük, hogy hova tették értékeiket. Sógornőmet úgy összeverték, hogy nem tudott járni, mert a talpát ütötték. A nőknek áramot vezettek a méhükbe. Notzen nevű tollkereskedőt, aki rendkívül gazdag volt úgy agyonkínozták, hogy hordágyon hozták ki a sörgyárból. Ezeket a kínzásokat budapesti civilruhás egyének hajtották végre.

insert_drive_file
Text from page2

A gettóban egyszer volt fosztogatás, mikor a csendőrök minden értéket, órát, élelmiszert elvettek tőlünk. A vagonba csak egy hátizsákot volt szabad magunkkal vinni és azt mondták, ha valakinél pénzt találnak, akkor azért 10 zsidót lőnek le. 80 embert raktak egy vagonba, egy kis kancsó vizet és egy vödröt WC-nek. Auschwitzba július 5.-én érkeztek, 5 napi utazás után. Útközben Debrecenben és Kassán kaptak vizet, de kiszállni nem lehetett. Kassán a magyar csendőrök átkutatták avagonokat és mindent, ami még megmaradt, elvettek tőlük: pénzt, cipőt, ruhát, takarókat, stb. KassánSS katonák vettek át bennünket és az egyik beszédet intézett hozzánk, hogy ne féljünk, mert dolgozni fogunk, és aki dolgozik, az kap enni. A megérkezés Auschwitzba borzasztó volt. Szakadó esőben estefelé érkeztünk meg, a vagont nagyon gyorsan kellett elhagyni és azt mondták, hogy a holminkat hagyjuk csak fenn, majd utánunk hozzák. Itt azonnal szétválasztottak bennünket. Forró vízben megfürdettek és egy szál rongyos ruhát adtak ránk, azután egy hatalmas WC.-be hajtottak bennünket, ahol rettenetesen fáztunk, a forró fürdő után, a hideg kövön éjjel, egy szál ruhában. Rengetegen voltunk itt összezsúfolva, rettenetesen fáradtak voltunk, leülni sem lehetett. Itt sokan meghaltak ezen az éjszakán. Másnap Appellre állítottak fel bennünket és felírták neveinket és összeállítottak egy transzportot. Harmadnap Rigába küldtek bennünket. Innen 500-an Urbe nevű faluba kerültünk, ahol erdőirtást végeztünk és vasutat építettünk. A munka nekünk nőknek rettenetesen nehéz volt. Olyan súlyos gerendákat kellett vinnem, hogy a nyakam majdnem kétszeresére vastagodott meg, amit majd meg kell operálni. Itt Urbeban sátortáborban laktunk, 14-en egy sátorban, a puszta földön aludtunk. Az erdőben szedtünk mohát, az volt a párnánk. Az élelmezés naponta egyszer leves és 1/2, később ¼ kenyérből állott. Nagyon kevesen bírták ki a nehéz munkát. Szeptember elején Magdeburgba vittek egy transzporttal. Itt muníciógyárban dolgoztam; naponta 12 órát. Egyik nap éjjel, másik nap nappal. A munka nem volt nehéz, csak a munkaidő volt nagyon sok és az éjjeli munkát különösen nehéz volt elviselni. Nem bántottak bennünket, sőt a civil munka vezetők néha adtak egy-egy nek külön is enni. Azonban ekkor már annyira le voltam gyengülve, hogy néha alig bírtam járni. Mindezt az előzmények és a túlfeszített munka okozták. Mikor az amerikaiak közeledtek Magdeburg felé, Wehrmachtkatonák elvittek bennünket Nedlitz nevű faluig, mindent ott kellett hagynunk, és nagyon gyorsan kellett masíroznunk és ott egy térre letették az egész tábort. Erről a térről utóbb tudtuk meg, hogy repülőtér volt és azon az éjjel légitámadás volt, és kb. 4000 elpusztult a bombatámadás következtében. A Wehrmacht katonák még a támadás előtt megszöktek tőlünk, és akik életben maradtak, azután másnap már találkoztak a felszabadító csapatokkal.

insert_drive_file
Text from page3

Legszörnyűbb élményeim egyike Auschwitzban volt. Egy 50 év körüli asszony a szelektálásnál nem akart a leányától elválni. Ekkor egy SS nő elkezdte őt ütlegelni. Az asszony már teljesen magánkívül volt és visszaütötte az SS nőt. Erre azSS nő elővett egy kutyaszíjat, az asszony nyaka köré hurkolta és úgy vonszolta őt végig egy egész hosszú úton. A nek iszonyatos sikoltása borzalmasan felejthetetlen volt. Amikor már alig élt, két másik SS katona belelőtt. A hullát otthagyták egész idő alatt előttünk, hogy tanuljunk, mert így jár az, aki velük ellenkezik. Szörnyű volt még egy ismerős fiatal leány szenvedése is, aki cukorbajos volt és Auschwitzban elvették tőle az inzulint, úgyhogy még ott, Auschwitzban meghalt.

References

  • Updated 2 years ago
Hungary fell increasingly under the influence of Germany as the Nazi regime consolidated itself during the 1930s. When Germany began to redraw national boundaries in Europe, Hungary was able to regain territory it had lost due to the 1920 Trianon Treaty, including southern Slovakia (1938) and Subcarpathian Rus (1939) after the dissolution of Czechoslovakia, and Northern Transylvania from Romania (1940). In November 1940, Hungary joined the Axis alliance. In April 1941, it took part in the occupa...

Magyar Zsidó Levéltár

  • MZSL
  • HJA
  • Hungarian Jewish Archives
  • Hungarian Jewish Museum and Archives
  • Hungary
  • Dohány utca 2
  • Budapest
  • Updated 2 years ago

Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (interjúprojekt)

  • National Relief Committee for Deportees (interview project)
The three main tasks of the Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (the National Relief Committee for Deportees or DEGOB) were to help the repatriation of survivors to Hungary, provide them with social aid, and pursue projects of documentation. As part of the project of documentation, around five thousand survivors articulated their experiences in the offices of the National Relief Committee for Deportees as early as 1945-46 whereby the largest collections of early witness accounts was created...