Fanny Günzenberger presents the following: My personal tragedy started in 1941, when they collected Jews of Polish origin in Hungary. That time, they took me and my parents, 5 brothers and sisters of mine and a great number of relatives. No one remained alive except for me. I managed to escape from Kamenetz-Podolsk before they shot all those enormous number of Jews. The way back was really horrible, I dared to walk only during the night in the bottom of ditches. During the day I hid in a stack of hay or in a stall. I ate what I found on the fields and in the woods, edible plants, carrots, and potatoes. For me, the suffering in Germany was not a surprise or a novelty. Finally, I managed to get back into Hungary, however I did not return to our village but worked for Jewish families in Ungvár. In 1943, when Germans entered the country, they constructed the ghetto in Ungvár soon, and all Jews had to enter it. We still lived well in the ghetto disregarding that they beat and interrogated richer Jews to find out where they hid their valuables. Around 6 weeks later, we were entrained and we arrived in Auschwitz after a three-day-long miserable journey. Here they immediately separated strong people suitable for hard work from the elderly, the young and the weak. They took us into the baths, seized our belongings, cut our hair, washed us, and let us stay nude in the cold room for hours before they gave us some ragged clothes. They led us into a barrack where there was empty place only on the ground. We spent all the time in Auschwitz queuing up for roll calls. From the morning till noon there was a roll call, then there was the roll call before lunch, and another two hours waiting in the afternoon. In between, the hut was cleaned and we were forced to stay in the open. There were frequent selections causing always terrible anxiety as we already knew what they meant, why flames were coming out of the chimneys of the crematorium day and night. Only 10 days passed before they selected me into a transport for work. They made me have another bath and put me on a train heading to Bergen-Belsen. We were glad that the two of us who knew each other still from Hungary could stay together, and that we got out of Auschwitz that meant constant anxiety. We did not have a better situation either in Bergen-Belsen. Food was extremely scarce, treatment was cruel. People were beaten up all the time. We had to do some awfully difficult work carrying heavy loads. Every day a lot of us died here. Luckily, we did not stay here long either but set off soon for Salzwedel. The lager in Salzwedel was small, altogether 1,300 women were kept here. They treated us less cruelly as in Bergen. Daily food comprised of half litre of black coffee in the morning and the evening, some watery vegetable soup at noon and 200 grams of bread. Sometimes we got 20 grams of margarine, or marmalade. We were awfully starving. We had a lot of work to do even if it was not so difficult. Mostly we shovelled sand and pebbles for 12 hours a day. Many died of exhaustion. Everyone was as thin as a skeleton. When Americans got closer they wanted to take us away but had no time to do so as Americans already arrived into the camp.

Günzenberger Fanny előadja a következőket:

Az én kálváriám már 1941-ben kezdődött, amikor a lengyel származású zsidókat szedték össze Magyarországon. Akkor elvittek engem is szüleimmel, 5 testvéremmel és nagyszámú rokonságommal. Ezekben egy sem maradt életben. Kamenetz-Podolskból sikerült megszöknöm, mielőtt sortüzet adtak ott a rengeteg zsidóra. A menekülésem visszafelé olyan borzalmas volt, éjjel a mezőkön, árkok mélyén mertem csak menni. Nappal elbújtam valami szalmakazalban, vagy istállóban. Azt ettem, amit a mezőn és erdőben ehető növényeket és répát, krumplit találtam. Az én számomra a németországi szenvedés már nem volt újság és nem volt meglepetés. Végre sikerült visszaérnem Magyarországra és akkor már nem mentem vissza a kis falunkba, hanem Ungvárra mentem, ahol zsidó családoknál dolgoztam.

1943-ban, amikor a németek bejöttek Magyarországra, Ungvárott rövidesen megcsinálták a gettót, ahova minden zsidónak be kellett vonulnia. A gettóban még nem volt rossz dolgunk, eltekintve attól, hogy a gazdag zsidókat verték és vallatták, hogy hova dugtak el értékes dolgokat. Körülbelül hathét után bevagoníroztak bennünket és háromnapi nagyon keserves utazás után elértünk Auschwitzba. Itt azonnal szétválasztották az erős, munkabíróembereket és az öregeket, gyermekeket, és gyengéket. Bennünket fürdőbe vittek, elvették minden holminkat, és miután megnyírtak, megfürdettek és órákig álltunk meztelenül egy hideg szobában, rongyos ruhákba öltöztettek. Azután betereltek egy barakkba, ahol már csak a földön volt a számunkra hely.

Auschwitzban az egész idő appellállással telt el. Reggeltől-délig appell, azután sorbaállás az ebédért, délután újból két óra appell. Közben blokktakarítás, amikor szintén kikergettek a szabadba. Szelekció gyakran volt, ami mindig rettenetes izgalommal járt, mivel akkor már tudtuk, hogy mit jelent a kiválasztás és, hogy miért lángolnak éjjel-nappal a krematórium kéményei. Alig 10 nap múlva beválasztottak egy

transzportba, amely munkára ment. Ekkor újból megfürdettek és vonaton elvittek Bergen-Belsenbe. Örültünk, hogy mi ketten, akik otthonról ismerjük egymást, együtt maradhattunk és örültünk, hogy Auschwitzból elkerülhettük, mert ott állandó izgalomban éltünk.

Bergen-Belsenben sem volt jobb a sorsunk. Az ennivaló nagyon kevés volt a bánásmód, pedig kegyetlen. Ütötték-verték az embereket. Borzasztó nehéz munkát kellett végezni, súlyos terheket cipelni. Nagyon sokan pusztultak itt naponta. Szerencsére nem maradtunk itt sokáig, hanem újból útnak indítottak és Salzwedelbe vittek.

Salzwedel kis láger volt, mindössze 1300 nő volt ott. A bánásmód nem volt olyan kegyetlen, mint Bergenben. Az ellátás reggel és este fél liter feketekávéból, és délben híg főzelékből, 20 deka kenyérből állott. Néha kaptunk 2 deka margarint, vagy marmeladot. Borzasztó sokat éheztünk. A munkánk nagyon sok volt, ha nem is olyan nehéz. Főképpen homokot, és kavicsot lapátoltunk, naponta 12 órát. Sokan meghaltak itt végelgyengülésben. Mindenki olyan sovány volt, mint a csontváz. Amikor az amerikaiak közeledtek, el akartak vinni minket, azonban már nem volt erre idő, mert megérkeztek a lágerbe az amerikaiak.