The person in question has given us the following information: On the 20th of March 1944, a day after the Germans invaded the country I wanted to send a pack to my husband who was in labour service with one of his comrades, who spent his days off at home and was travelling back the same day. I asked a policeman whether I could enter the building of the railway station. He politely responded Just come in, and he right away put me in the line of other captured Jews. In the evening they took me to Kistarcsa, and the 29th of April to Auschwitz. The first weeks in Kistarcsa were awful. 10-12 people lay on a straw mattress without any cover or provision. The only food we got was sent to us by the Hungarian National Jewish Aid Action. There was a policeman called Bakos, who was infinitely cruel to us. He destroyed us mentally. He kept telling us that You would not go home from here any more. It appeared that he was going to be right because we had to leave for Auschwitz the 28th of April. There were 78 people in the freight car: 50 women and 28 men. We arrived after a day of travel. On arrival, they asked us at the station whether someone was sick or unable to walk. Naturally, many volunteered. They were sent directly to the gas chamber. In those days the train stopped far away, and later we - the first Hungarian transport – built the rail on which the train could come closer. For three weeks we stayed in a so-called quarantine before I got into the so-called Kanadakommando together with 150 others. The Kanadakommando used to open the luggage and sort out the clothes of the deported. We received better treatment, and wore the same striped clothes and red headscarves. I spent here around four months. We worked with the clothes of dead people. We found documents and photos in their pockets. Mentally, this work destroyed us completely. It was horrible to see the chimneys throwing out fire everyday, and to see the pits on fire from afar. Dead bodies were so numerous that the crematoria did not have the capacities to burn them all so they burnt people also in pits out in the open. There were transports that arrived during the night and were sent to the gas chamber without selections. There were nights when they burnt 25,000 people. People from the last Hungarian transport came from Újpest and the neighbourhoods of Pest. A few weeks later there was less work to do because no new transports arrived so the Kanadakommando was dismissed. My last horrible memory working in the Kanada is the episode when men, who had worked in the gas chambers, were brought to our place and gassed in the room where the Kanada used to gas clothes. For four weeks I was in quarantine from where I got into an Aussenkommando. On the third day an SS-man beat me almost to death with no apparent reason only because he was drunk. He was treading on me, kicking me, and he broke three of my ribs. The German head doctor of the hospital prepared a report (so-called Meldung) about it, since it was too much even for him. I stayed in hospital for 8 days, and I could stay another week in the block for the convalescent. Later, I was transferred into the commando of the weaving mill. This was the most horrible. If we did not weave the expected quantity they would beat us. The road to the workplace led through totally muddy parts and we crossed them without shoes and warm clothes. At the end of October, also the commando of the weaving mill was moved into Camp C. This was even more horrible because the rain fell into the block. We stood there lined up for roll call in the freezing cold and we had to work afterwards. It also happened that they were disinfecting us all the night and we could not sleep at all but we had to go to work all the same. At the same time the kitchen moved and it meant that we did not get a bite of food from Sunday noon till Wednesday evening. They said it was a punishment but we never found out for what. When they wanted to make Aryan people work in the weaving mill the Jews were dismissed and I was selected for a transport the 29th of November. They took me to St. Gheorgenthal, where I worked for an aircraft parts plant. In the beginning there were only 200 people working there guarded by 10 Aufseherins. These Aufseherins were quite nice when compared to those in Auschwitz. When Russians approached us they brought here prisoners from variouscamps, and also the SS came with them. This meant that life became hell also here. They would keep beating us. We dug trenches, and they forced us to get prepared to counter the enemy. On the 20th of December, I fell sick with pneumonia and typhus that had an effect later also on my legs. The 9th of May, the Russians liberated us. I spent another two weeks in hospital before I came home.

Fentnevezett előadja a következőket:

1944. március 20-án egy nappal a .németek bejövetele után csomagot akartam küldeni munkaszolgálatos férjemnek egyik bajtársával, aki itthon volt szabadságon és aznap utazott vissza. A Keletihez kellett vinni a csomagot. Megkérdeztem a rendőrtől, hogy be lehet-e meni az állomás épületbe, mondtam, hogy utazni nem akarok, de zsidó vagyok. Kedvesen azt mondta, hogy csak tessék bejönni és már oda is állított a sorba, a többi elfogott zsidó közé. Este Kistarcsára vittek és április 29-én Auschwitzba.Kistarcsán az első hetek borzalmasak voltak. 10-12 ember feküdt egy szalmazsákon minden takaró és minden ellátás nélkül. Élelem csak az volt, amit az OMHSA küldött. Volt egy Bakos nevű rendőr, aki végtelenül rossz volt hozzánk. Lelkileg tett tönkre. Egyre azt mondogatta, hogy innen maguk már haza nem mennek.Úgy látszott, hogy igaza lesz, mert április 29-én elindítottak bennünket Auschwitzba. A vagonban 78 embervolt, 50 nő és 28 férfi. Egy napi út után megérkeztünk. Érkezéskor az állomáson megkérdezték, hogy ki érzi magáét betegnek, ki nem tud gyalogolni. Persze sokan jelentkeztek, ezeket egyenesen a gázba vitték. Akkor a vonat még egészen kint állt meg, később mi - az első magyar transzport - építettük meg az utat, amelyen a vonat beljebb jött. 3 hétig úgynevezett karanténban voltunk, majd 150-ed magammal az úgynevezett Kanada kommandóba kerültem. A Kanada kommandó a csomagokat bontotta és a ruhákat szortírozta. Mi jobb elbánásban részesültünk, egyforma csíkos ruhában és piros kendőben voltunk. Cirka 4 hónapig voltam ott. A halottak ruháival dolgoztunk. A zsebekből iratok, fényképek kerültek elő. Lelkileg teljesen tönkre tett bennünket ez a munka. Rettenetes volt mindennap látni az égő kéményeket és messziről látni az égő gödröket. Olyan sok volt már ugyanis a halott, hogy a krematóriumot nem győzték az égetést, hanem szabad gödrökben is égettek. Voltak olyan transzportok, amelyek éjjel érkeztek és válogatás nélkül vitték őket a gázba. Volt olyan éjjel, hogy

25.000 embert égettek el.Az utolsómagyar transzport az újpesti és pestkörnyéki volt. Utána pár héttel már kevesebb lett a munka, mert nem jöttek transzportok. Akkor a Kanada fel is oszlott. Utolsó borzalmas élményem a Kanadában az volt, hogy oda hozták a férfiakat, akik a gázkamrábandolgoztak és ott gázosították el őket a Kanadaruhagázosítójában. 4 hétig sarlach-karanténban voltam. Onnan Aussenkommendóba kerültem. A harmadik napon egy SS félig agyonvert. Minden ok nélkül, csak azért, mert részeg volt. Taposott rajtam, rúgott, három bordám eltörött. Erről a német kórházi főorvos úgynevezett Meldungot csinált, mert még ő is soknak találta. 8 napig a kórházban feküdtem és utána még egy heti Schonungot kaptam.Ezután a Weberei kommandóba kerültem. Ez a legborzalmasabb volt. Ha nem szőttük meg az előírt mennyiséget, akkor ütöttek-vertek. Az út a munkába félméteres sártengeren átvezetett cipő és minden melegebb holmi nélkül jártunk. Október vége felé a Weberei-Kommando is átköltözött a "C" lagerbe. Ez még szörnyűbb volt, mert a blokkba beesett az eső. Hidegben fagyban álltunk appellt órákig és utána dolgozni kellett. Előfordult az is, hogy egész éjjel fertőtlenítettek, nem aludhattunk és utána ugyanúgy kellett munkába menni és dolgozni. Ugyanakkor költözködött a konya is és vasárnap déltől szerda estig egy falat ennivalót nem kaptunk. Azt mondták, hogy ez büntetés, soha sem derült ki, hogy miért. Amikor az árjákat akarták behelyezni a ebereibe, a zsidókat kitették és november 29-én transzportba kerültem.St. Gheorgenthalba vittek. Ott egy repülőgép alkatrész gyárban dolgoztunk. Itt eleinte csak 200 ember volt, 10 Aufseherein felügyelete mellett. Ezek az Aufsehereinek az auschwitziakhoz képest elég rendesek voltak. Mikor az oroszok közeledtek, különböző lágerekből hoztak még häftlingeket és ezekkel SS-ek is jöttek. Erre pokollá vált az élet ott is. Ütöttek-vertek bennünket. Sáncot ástunk, kényszerítettek bennünket, hogy készüljünk az ellenállásra. December 20-án megbetegedtemtüdőgyulladásban és hastífuszban, mely utóbbi később a lábamra ment. Május 9-én felszabadítottak az oroszok. Utána még 2 hétig kórházban voltam, majd hazajöttem.