The person in question has given us the following information: On the 10th of May 1944, a detective appeared in my flat and told me to go to Svábhegy to testify in a case. Of course this detective reassured me with a smile that it was all nothing and I would be back home the same day. There was no interrogation for two days. When finally I was interrogated, they asked me whether I had participated in a certain excursion. I found out that some members of the company with whom I had indeed been on an excursion had been arrested, and I myself was also suspected. After the interrogation, saying that they would take me home they took me into Rökk Szilárd street. Of course I never made it home, I was incarcerated in Rökk Szilárd Street for a month. Around the 12th of June, I was taken into a camp for the sick in Szabolcs Street, where I could work as a doctor. This camp was emptied soon afterwards and I was again taken back into Rökk Szilárd Street. The next day, I was entrained at Keleti railway station, I ended up in Kistarcsa, from where I was taken to Auschwitz three days later. I arrived in Auschwitz on the 17th of June 1944. People were sorted out already at the station. Men and women had to stand separately. Old people and children were separated from men. In the baths, which was a huge building, we had to get completely naked. We could only keep our shoes and glasses. They shaved our hair off also on our bodies. We were standing there naked for hours till finally we had a bath and were disinfected. We got rags in return for our clothes. They did not even check what size of clothing would fit each person. They gave long, baggy dresses for small people and vice versa. There were some who could parade in evening dresses … Soup, toothbrush, towel? What for? I got into Camp C, which was a transport camp. I worked here for two and a half months as a doctor, therefore my rations were somewhat better than those of simple bunk dweller. It was already a great thing that I did not have to sleep on a bunk made for ca. 5 people with twelve, thirteen or fourteen other people. In Camp C I saw many, very many selections. It was awfully difficult to be a doctor in Auschwitz. I did not work in the hospital, I was a block doctor. It was very difficult, for example, to hide infectious patients. If one of two siblings finally had to be taken to hospital, this could mean that they would never see each other again. The SS particularly enjoyed separating people who belonged together. I saw Dr Mengele a number of times in the hospital, where they controlled day by day whether patients were treated alright, whether they had enough food. The next day it could happen that with a wave of his hand while whistling he sent the person into the gas chamber about whose health he had been the most anxious the day before. On these occasions he was even more horrible than when he brutally kicked someone or pulled out his pistol. The doctors working in the hospital told me that once a sick young girl managed to commit suicide. She may have been less then 20, the miserable creature. When they told this to Mengele, to whom the number of patients had to be reported every day of course, he was startled and said with an expression of surprise on his face: Selbstmord? Warumdenn… So jung… After two months, from Camp C I went to F.K.L. (Camp A), as a Verfügbar. I worked for seven weeks in commissions outside the camp. A transport of labourers left for Sachsenhausen, I was assigned there as doctor. I was in Sachenhausen for only one day before we carried on towards Berlin-Reinickendorf, and from there with a small Arbeitskommando to nearby Schönholz. I was the doctor of the transport for two and a half months. On the 17th of February 1945, I got into Ravensbrück as a patient. I saw many selections here, too. Unfortunately, they had already gas here as well. For when Auschwitz ceased to exist as such, the leader and specialist of the local crematorium came to Ravensbrück to introduce the gas system there. As far as I know, in Ravensbrück they had used poison before. On the 29th of April 1945, they were driving and hurrying us from the approaching Russians for 2 days. I managed to escape on the road and hid in a wood, where the liberating Russian troops found me. After my liberation I worked for a while as a doctor in the hospital in Neustrelitz. As an interesting point, I would like to mention that at Berlin-Reinickendorf Arbeitskommando only a certain percentage of the people were allowed to be ill. They would always ask how come so many Jews were ill, after all, the Germans also had very little to eat.

Fentnevezett előadja a következőket:

1944.05.10-én detektív jelent meg a lakásomon, aki felszólított, hogy menjek ki a Svábhegyre tanúvallomást tenni egy ügyben. Persze mosolyogva nyugtatott meg az illető detektív, hogy semmi az egész még aznap otthon leszek. Két napig nem került sor kihallgatásra. Mikor aztán sor került a kihallgatásomra, megkérdezték, hogy részvettem-e egy bizonyos kiránduláson? Ekkor tudtam meg, hogy a társaság egy pár tagját, akikkel tényleg kirándulni voltam, letartóztatták és a szálak hozzám is elvezettek. A kihallgatás után azzal, hogy most hazavisznek.... Elvittek a Rökk Szilárd utcába. Haza persze már nem kerültem, egy álló hónapig voltam a Rökk Szilárd Utcában fogoly. Innen június 12.-e körül a Szabolcs utca betegtáborba vittek, ahol, mint orvos működhettem. Ezt a beteg-tábort nemsokára ezután kiürítették és engem újból visszavittek a Rökk Szilárd utcába. Másnap a Keleti pályaudvaron vagonba raktak, Kistarcsán kötöttem ki, ahonnan aztán három nap múlva Auschwitzba vittek. 1944.07.17-én érkeztem Auschwitzba. Már az állomáson szortírozták az embereket. Férfiakat, nőket külön. Időseket, gyerekeket elválasztották a férfiaktól. A fürdőben, amely egy óriási épület, teljesen meztelenre kellett levetkőzni. Csak cipőt és szemüveget volt szabad megtartani. Hajunkat leborotválták, úgyszintén minden szőrzetet. Órák hosszat ácsorogtunk meztelenül, amíg keresztülestünk a fürdőn és fertőtlenítésen. Elszedett ruhánk helyett rongyokat kaptunk. Még csak azt sem nézték, kinek milyen nagyságú ruha felel meg. Vékony kis alakokra bokáig érő bő ruhákat adtak és fordítva. Volt olyan , aki flitteres estélyi ruhában pompázhatott.... Szappan, fogkefe, törülköző ? Hát minek az? AC-lágerbe kerültem, amely a transzport láger volt. Két és fél hónapig dolgoztam itt, mint orvos, úgy, hogy a kosztom valamivel jobb volt, mintha csak egyszerű "kója-lakó" lettem volna. Ez magában véve már óriási dolog volt, hogy nem tizenketted, vagy tizenharmad, de esetleg tizennegyed magammal kellett egy kb. 5 személy részére készült priccsen, a kóján feküdnöm. A C! lágerben sok, nagyon sok szelekciót volt alkalmam látni.

Rettenetes nehéz volt Auschwitzba orvosnak lenni. Nem a Revieren dolgoztam, hanem a Blokk-orvos voltam. Milyen nehéz volt rejtegetni például a fertőző betegeket. Ha két testvér közül az egyiket be kellett már végképp Revierre vinni, ez azt is jelenthette, hogy a két testvér soha többé nem látja egymást. Főleg egymáshoz tartozókat szeretett az SS. elszakítani egymástól. Dr. Mengelét nem egyszer láttam a Revieren. Naponként tartott a kontroll, ellátja-e rendesen a betegeket, kapnak-e enni. Másnap megtörténhetett, hogy ugyanazt a beteget akinek testi jóléte iránt előtte való nap a legaggodalmasabban érdeklődött, egy intéssel a gázba küldte, fütyörészgetve. Ilyenkor borzalmasabb volt, mint olyan alakmakkal, ha durván belerúgott valakibe, vagy a pisztolyát rántotta elő. A revieren dolgozó orvosnők mesélték, hogy egy alkalommal sikerült egy beteg fiatal lánynak öngyilkosságot elkövetnie. Talán húsz éves sem volt a szegény szerencsétlen. Amikor ezt Mengelével közölték, akinek természetesen mindennap kellett jelenteni a betegek létszámát, az megütközött, csodálkozó arcot vágott és azt mondta: Selbstmord? Warun denn.... So jung....Két hónap után a C! Lágerből az F.K.L.-be /A-Lager/ kerültem, mint verfügbar. Hét hétig dolgoztam aztán külső munkán. Egy munkástranszport indult Saxenhausenba, ahhoz osztottak be engem, mint orvost.Saxenhausenba mindössze csak egy napot voltam, tovább mentünk Berlin-Reinickensdorfba, illetve innen egy kis arbeitskommandóval a közelben levő Schönholzba. Két és fél hónapig voltam ennek a transzportnak az orvosa. 1945.02.17-én , mint betegRavensbrückbe kerültem. Itt is nagyon sok szelekciót láttam. Sajnos, akkor már itt is volt gáz. Ugyanis amikor Auschwitz megszűnt létezni, mint olyan az ottani krematórium vezetője és szakértője Ravensbrückbe jött, hogy ott vezesse be a gázrendszert. Úgy tudom, hogy Ravensbrück azelőtt méreggel dolgozott. 1945.04.29-én a közeledő oroszok elöl 2 napig hajtottak, kergettek bennünket. Nekem Sikerült megszöknöm az úton, egy redőben rejtőzködtem el, ahol aztán megtaláltak a felszabadító orosz csapatok. Szabadulásom után még egy ideig, mint orvos dolgoztam korházban Neustrelitzben. Mint érdekességet említeném meg, hogy a Berlin Reinickensdorfi Arbeitkommandónál, csak bizonyos százaléknak volt szabad betegnek lennie. Állandóan hangoztatták, hogy hát miért betegednek meg olyan tömegesen a zsidók, hiszen a németek is csak olyan keveset esznek.