insert_drive_file
Text from page1
Fent nevezett előadja a következőket:
Harminc zsidó család lakott Csepén, gazdálkodók, iparosok,
kereskedők, jórészt elég rendezett anyagi viszonyok között élő polgárok. Nekönk földjeink
voltak, mi is jómódban éltünk. Húsvétot követőnap reggel a falu zsidó lakosságát a templomba terelték, onnan azonban hazaengedték azzal, hogy szedjük össze
legszükségesebb ruháinkat, fehérneműinket,élelmiszert ezt követőleg egy magtárba zártak be, és két nap múlva bevittek a
gettóba. Nagyszőllősön először 2-3 napot a templomban töltöttünk, itt minden értékesebb holminktól megfosztottak, azután pedig bevittek a gettóba, ahol öt hetet töltöttünk. Édesapánk ellen Jarusil József
községi
jegyző feljelentést tett és ennek alapján, mint kommunistát internálták a templomba. Öt hétig volt itt bezárva, ezalatt ütötték-verték a hajába már a gettóban csíkot vágtak, együtt indultunk el az édesapánkkal Auschwitzba. Tudtunkkal a gettóból senki sem szökött
meg, haláleset is csak természetes haláleset volt, bár nagyon ütötte-vertek a gettóban, különösen a gazdagabb embereket. Mindenféle válogatott
kínzásokat találtak ki a csendőrök, mindenbe belekötöttek, és minden alkalmat felhasználtak a
kegyetlenkedésre. Így pl. egy alkalommal a férfiak egy kis száraz fát akartak szerezni, ezt
észrevették a csendőrök, nagyon elverték őket. Sok lánynak
a haját kopaszra vágták, férfiak vágták le a lemeztelenítettnők haját. Mindjárt az első nap még a templomban sorban felállítottak mindenkit, nem volt szabad hátranézni, és aki mégis
megtette, követ dobtak feléje, ezt mind magyar
csendőrök csinálták.
insert_drive_file
Text from page2
Még azokat is
elverték, akik nem tudtak elég gyorsan felugrani a székről, ha arra jött egy
csendőr. A
zsidótanács tagjainak működése ellen nem volt kifogás.
Közkonyhánk nem volt, de nyers
élelmiszert kapott az, akinek elfogyott az élelmiszerkészlete. Öt hét után azt
hallottuk mindig, hogy a Dunántúlra megyünk
munkára, illetve csak a férfiak.
Deportálás előtt a
templomban elszedték minden iratunkat, megmotoztak és bewaggoníroztak, 80 embert
zsúfoltak egy
kocsiba. Vizet kaptunk, WC céljait szolgáló vödröt ugyancsak. A mi
vaggonunkban nem fordult elő haláleset,
szökési
kísérlet szintén nem.
Kassán, ahol átvettek a
németek, már láttuk, hogy mi a helyzet. Három napi utazás után május 7-én
megérkeztünk
Auschwitzba, ahol
csíkos
ruhás
lengyel
Häftlingek már a
vaggonban ránk szóltak, hogy minden csomagunk maradjon a kocsiban, szálljunk le.
Ennek megtörténtével ötös sorba sorakoztattak, majd jobbra-balra menő
csoportokat
alakítva bevittek a fürdőbe, ott lekopaszítottak, kaptunk szürke
häftlingruhát, és beosztottak a
B.
Lagerbe, kb. 700-unkat egy blokkba, és 12-őt egy kojára. Ellátásunk a közismert
lager
ellátás volt,
appel reggel és este órákig. Mi a ruharaktárban
dolgoztunk, mi öltöztettük fel a
transzportokat. Akiket kiszelektáltak a
C.
Lagerből, azoknak a cipőit is mi vettük le, ha az illető makacsoskodott, és nagyon
ragaszkodott a cipőjéhez, nekünk kellett megütni, mert ha ezt nem tettük, bennünket vertek
meg. Éjjel és nappal
dolgoztunk felváltva, éjjel jöttek a
transzportok felöltözésre, de még azokból is mindig kiválasztották a gyengébbeket
és meztelenül állították őket sorba az udvaron. Mikor
a
transzportokat kiválasztották, szigorú
blokksperre volt, a villanyt le kellett oltani, a
krematóriumból autók érkeztek és ide felrakták a meztelen embereket. Mi a
krematóriumtól pár méternyire dolgoztunk, innen láttuk, hogy az autókat
felfordítják, mint a krumpliszsákokat, úgy öntötték ki az embereket az égő gödörbe. Sokszor
hallottunk ordítozást, sírást, jajgatást, különösen éjjel, mikor a hang jobban eljutott
hozzánk, de tüzeket, lángot is sokszor láttunk. Mikor szeptemberben
Theresienből megjött egy
transzport, együtt vitték a
férfiakat,
nőket és
gyermekeket ötösével kísérték be őket. Szeptemberben
különben is nagy forgalom volt, más
lagerekből is jöttek
transzportok
Auschwitzba, azokat is gyorsan bevetették a
krematóriumba. Novemberben még
Szlovákiából jöttek
transzportok, ezeket már nem
gázosították el, hanem elküldték az
anyákat
a
kisgyermekekkel, a nagyobb fiúkat és férfiakat munkára osztották. Novemberben azután lebontották a
krematóriumot, itt dolgoztunk mi is egy hétig, el akarták tűntetni a
krematórium minden nyomát, még a téglát is elhordták innen. Decemberben mi is
transzportba kerültünk, és 1 napi utazás után Hunsfeldbe /
Brezlau mellé/ vittek. Itt
már valamivel jobb sorunk volt, minthogy ez kis
lager
volt, a
gyárélelmezett és így az
ellátás
természetszerűleg jobb volt. Itt azonban csak két hétig voltunk, azután az
orosz csapatok
közeledtére ismét
transzportba osztottak be
Grossrosenbe.
insert_drive_file
Text from page3
A
gyalogutat januárban három nap alatt tettük meg, nagy
hófúvásban, borzasztó hideg volt akkoriban, nagy szekereket kellett tolnunk, ezekben a
felügyelők holmiját vittük. Egy éjszaka kamrában háltunk, a nagyon gyengéket és
betegeket autón vitték utánunk, de mint hallottuk, közűlük néhányat leszedtek és
agyonlőttek, ott mindjárt a hóban el is földelték, nekünk kellett segíteni
leszedni a
betegeket. Nagyon le voltunk gyengülve,
kosztunk nem volt, nem bírtuk húzni a szekereket, a
beteg
kocsit, kénytelenek voltunk ott hagyni a
betegeket, bennünket pedig kergettek tovább. Annyira le voltunk már csigázva, nem
bírtunk tovább menni, nem bántuk volna, ha rögtön agyon is lőnek. Végre is megkönyörültek
rajtunk, és minthogy már nem voltunk messze a
céltól,
lóval húzatták be a szekereket. Az
SS nők
hajmeresztő hidegvérrel lőtték le a gyengeségtől elesett
nőket,
amikor
leindultunk 1200-an voltunk, és mire megérkeztünk számunk 700-ra csökkent. A
grossroseni lager férfi lager volt, itt kaptunk
ruhát,
2 hétig pihentünk, és azután továbbmentünk
Mauthausenbe. Itt férfi fürdőbe vittek be, férfi
häftlingek végezték a fertőtlenítést, azután kaptunk egy hosszú férfi
alsónadrágot,
inget, nem volt női
ruha.
Három nap múlva azután visszakaptuk a fertőtlenített
ruhákat, de közben közeledtek az
oroszok ésnem
volt időnk arra, hogy mindenkinek a saját
ruháját
adják vissza, össze-vissza kapkodtuk a ruhákat, és így hiányosan
öltözve
szaladtunk el. Tíz nap után értünk
Bergen-Belsenbe, az egész úton csak abból éltünk, amit magunkkal tudtunk
hozni, egy kevés
élelmiszert. Útközben sok bombatámadás ért, de
éhségtől is sokan haltak meg az úton.
Bergen-Belsenben három hónapig voltunk, ez gyűjtő
tábor
volt, ide vittek mindenkit az
oroszok elől,
össze voltunk tömörítve 1200-an egy blokkban, a földön aludtunk porban, piszokban, tetűben,
takarónk nem volt. Kétszer naponta kaptunk egy fél liter
levest
és néha-néha egy kis szeletke
kenyeret, hetekig azután a végén már nem is láttunk
kenyeret. Mi a konyhán dolgoztunk, naponta 18-20 órát, itt sikerült néha valami
kis nyers
répához jutni. Április 15-én az
angol csapatok
szabadítottak fel, elvittek bennünket azután rövidesen
Bergenbe, egy
SS
kaszárnyában
helyeztek el. Igen jó elhelyezésben bánásmódban és
ellátásban volt részünk, a
betegeket gyógyították, innen
Cellébe vittek, majd
cseh transzporttal jöttünk haza
Pozsonyig,
itt két kísérőt kaptunk és így jöttünk
Komáromon át haza. Jövő
terveink: szeretnénk rövidesen
Palesztinába
menni.